Folytatódnak a kamatvágások! Érdemes amerikai részvényeket vásárolni?

A júliusi amerikai munkaerőpiaci adatok alapjaiban változtatták meg a jelenlegi szituációt. Eddig az amerikai gazdaság ereje számított a fő narratívának, aminek következtében hosszú távon magasan ragadhatnak a kamatok. Most azonban hirtelen sokat emelkedtek a kamatcsökkentési várakozások, ami nagyon kedvező lehet a részvénypiacoknak. Ugyanakkor mint általában, most sem érdemes gondolkodás nélkül részvényt vásárolni, ezért az alábbiakban áttekintjük, hogy mire ajánlott figyelni, ha most amerikai részvényekbe vagy tőzsdeindexekbe fektetnél.

Sokat gyengült a munkaerőpiac

Az utóbbi időszak során vámháború okozta aggodalmak mérséklődésével a befektetők figyelme egyre inkább arra irányult, hogy az amerikai jegybank, a Fed mikor folytatja a kamatcsökkentéseket. Az infláció ugyan még nem érte el a 2%-os célértéket, viszont az utóbbi hónapokban jelentősen megközelítette azt. Ezáltal megalapozott lehetne a kamatvágás, ugyanakkor a jegybank a vámok bizonytalan és esetlegesen inflatórikus hatásara hivatkozva eddig óvatos álláspontot képviselt és kivárt. Most azonban egy olyan gazdasági fordulat következett be, ami teljesen felboríthatja az eddigi szituációt.

A júliusi munkaerőpiaci adatok ugyanis váratlanul gyengén alakultak, aminek elsősorban a májusi és júniusi értékek jelentős mértékű lefelé módosítása az oka. Ezáltal kijelenthető, hogy a vámháború negatív hatási már elkezdtek érződni az amerikai munkaerőpiacon. Ez pedig az egyik legfontosabb tényező, amit a Fed a gazdaság erejével kapcsolatban figyel. Ezáltal egyáltalán nem meglepő, hogy az adatközlést követően ugrásszerűen megnőttek a kamatcsökkentési várakozások.

Forrás: www.cmegroup.com

A fenti ábra a piac kamatszinttel kapcsolatos várakozásait mutatja, amiből leolvasható, hogy a korábbi egy vágás helyett már hármat áraz a piac, aminek jelenleg 46,7% a valószínűsége. Ennek megfelelően a kötvényhozamok is sokat estek, valamint a dollár is jelentősen gyengült. Ez a folyamat ugyan kedvező lehet a részvénypiacoknak, a tőzsdeindexek azonban mégis visszaestek. Ennek oka pedig a recessziós félelmek felerősödése, ami a kamatcsökkentések ellenére nagyon nem kedvezne a részvényeknek.

Mekkorák a recessziós kockázatok?

Felmerül a kérdés, hogy a jelenlegi adatok alapján mekkora visszaesés alakulhat ki az amerikai gazdaságban. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy ez még csak egy adattípus, valamint mindössze két gyenge hónapról van szó (a júliusi adat ugyan alulmúlta a várakozásokat, viszont csak kevéssel és nem mutatott kiugróan alacsony értéket). Ez alapján tehát a piaci pánik ellenére még korai volna komolyabb következtetést levonni és recessziót várni. Erre valószínűleg a befektetők is rájöttek, ennek is köszönhető az utóbbi napokban látott markáns visszapattanás.

A következő időszakban ugyanakkor érdemes kiemelten figyelni az amerikai gazdasággal kapcsolatos adatokra, mivel amennyiben további gyenge értékek érkeznek, jelentősen felerősödhetnek a recessziós félelmek. A vámháború hatásai ugyanis még egyáltalán nem mutatkoztak meg teljesen, valamint a háttérben számos olyan kockázati tényezőt is be lehet azonosítani, ami visszafoghatja a gazdasági növekedést.

Hogyan reagálhatnak a befektetők?

Az előző heti árfolyammozgásokból már látható, hogy a recessziós aggodalmak jó eséllyel tovább csökkenhetnek, valamint nem lesznek tartósak. Ezt azonban a következő hetek adatai határozhatják meg, amelyek még bőven okozhatnak negatív meglepetést. Ugyanakkor még nem érkeztek jelentős gyengeségre utaló jelek az amerikai gazdaságból, a vámok hatásai is csak fokozatosan és mérsékelten jelentkezhetnek, valamint a munkaerőpiac is talpra állhat. Ezt a feltételezést támaszthatja alá a heti munkanélküli segélykérelmek alakulása, amely gyorsabban mutatja változásokat és az értékei egyáltalán nem ugrottak meg az utóbbi hetekben.

Felmerülhet a kérdés, hogy amennyiben továbbra is stabil és ellenálló marad az amerikai gazdaság, ez nem jelentené azt, hogy visszatér a korábbi kamatcsökkentési várakozás az egy kamatvágással az év végéig? Erre a tavaly júliusi-augusztusi események szolgálhatnak példaként, amikor szintén gyengülő gazdasági és munkaerőpiaci adatok érkeztek. Ezt követően nem sokkal stabilizálódtak a mutatók, viszont a kamatvágási várakozások megmaradtak és a Fed az év végéig 100 bázisponttal csökkentette a kamatokat. Ennek során pedig a mélypontoktól számítva a Nasdaq 100 27%-os növekedést ért el. (Ebben nyilvánvalóan az elnökválasztás eredménye is benne volt, viszont egyértelműen jót tettek a hangulatnak a kamatvágások.)

Érdemes most amerikai részvényekbe vagy tőzsdeindexbe fektetni?

A munkaerőpiacon valószínűleg még nincsenek jelentős problémák, viszont határozottan sokat veszített a korábbi erejéből. Ezért amennyiben nem okoz kellemetlen meglepetést az infláció, a Fed minden bizonnyal már sokkal bátrabb lenne a kamatvágásokat illetően. Abban az esetben pedig, ha mindehhez stabil gazdasági adatok társulnak, az amerikai részvények további jelentős emelkedésére lehet számítani.

Ugyanakkor a vámok hatásai és egyéb tényezők következtében akár tovább is gyengülhet az amerikai gazdaság, amit már nem kompenzálnának a kamatcsökkentések. Ennek esélye az idő előrehaladtával növekedhet, ezáltal ugyan még érdemes lehet amerikai részvényeket vásárolni, viszont a negyedik negyedévben már ajánlott lehet az óvatosság, mivel sokasodhatnak a kockázatok.

Amennyiben hozzászólnál a témához, valamint többet szeretnél tudni az aktuális gazdasági és tőzsdei eseményekről, várható árfolyammozgásokról, csatlakozz privát Facebook csoportunkhoz vagy iratkozz fel hírlevelünkre, amihez 1 hónap ingyenes csoporttagságot adunk ajándékba!