Ez a nyersanyag már eddig is jól teljesített, de csak most jön az igazi rali?

Az inflációs kockázatok növekedésével sokat erősödött a dollár, azonban több jel utal arra, hogy hamarosan fordulat jöhet. Egy erőteljes dollárgyengülés pedig nagy lökést adhat a piacoknak. Így most több jó lehetőség is akad, viszont van egy olyan nyersanyag, ami ilyen szituációban kiugorhat. Az alábbi elemzésben egy ígéretes lehetőséget mutatunk be, de a kockázatokra is felhívjuk a figyelmet.

Bekeményített a Fed

A piacokat kissé váratlanul érte a Júniusi 17-ei Fed-ülés, aminél a kamatszint ugyan nem változott, viszont a jegybank hangvétele jóval szigorúbb lett. Ezt követően a befektetők rögtön elkezdték árazni a szeptemberi 25 bázispontos kamatemelést, valamint további egy emelésnek is reális esélyt adnak a piaci árazások alapján. A lenti ábra a kamatpályával kapcsolatos várakozásokat mutatja az év végéig.

Amerikai kamatvárakozások, forrás: cmegroup.com

Ennek hatására a dollár is sokat erősödött és sok helyen lehet olvasni arról, hogy ez trend a következő hónapok árfolyammozgásait is meghatározhatja. Amennyiben ez így lenne, az árupiac nem lenne a legjobb választás, mivel erősödő dollár mellett általában gyengén teljesítenek az árupiaci termékek.

Ennek az az oka, hogy az árupiaci termékekkel dollárban kereskednek, így amennyiben erősödik a dollár, külföldi devizában többet kell fizetni egységnyi áruért. Vagyis a devizaveszteség miatt csökken a kereslet.

Ennek ellenére azonban az a véleményem, hogy a dollár további erősödése korlátozott és inkább nagyobb gyengülésre számítok, ami az elemzés alapja is. Persze könnyen lehet, hogy ez nem valósul meg és hosszabb ideg fog kitartani a dollár ereje. Viszont az elemzéseim egyik legfontosabb célja olyan lehetőségek felkutatása, amiben nagy potenciál rejlik. Márpedig ezt általában ott kell keresni, ahol a piac látványosan egy oldalra áll, miközben egyéb tényezők mást üzennek. És most a dollárral kapcsolatban éppen egy ilyen szituáció alakulhatott ki. A dollárgyengülés lehetséges okait az alábbi cikkben fejtettem ki.

Amiben pedig a következő hónapokat tekintve az árupiacokon belül is az egyik legnagyobb hozampotenciált látom: a réz.

Miért pont a réz?

Ha gyengül a dollár, akkor az minden kockázatos eszköznek, így az amerikai részvényeknek és a kriotopiacnak is kedvező szokott lenni. Egyrészt mivel ezekkel is dollárban kereskednek, másrészt pedig ilyenkor általában lazább a monetáris politika, ami jót tesz a gazdaság növekedésének és a piaci hangulatnak. Kamatvágás ugyan nem várható, de amennyiben az infláció magasabb szinten beragad (3% körül), miközben marad a kamatszint, az alacsony reálkamat a kockázatos eszközök felé tereli a befektetőket.

Most is hasonló szituáció alakulhat ki, aminek köszönhetően több eszköz is jól teljesíthet. Ugyanakkor a részvénypiacokon a túlértékeltség, míg a kriptopiacon a hónapok óta tartó gyengélkedés jelent problémát, így az egyik legjobb lehetőség a réz lehet.

A következő hónapokban a mesterséges intelligencia beruházásoknak köszönhetően továbbra is erős maradhat az amerikai gazdaság. Ez pedig kedvez a réznek, mivel a gazdasági növekedés egyik indikátorának tekinthető és számos iparágban használják. Ezek közül kiemelkedő szerepet tölt be a védelmi iparban, a zöld átállásban, a napelemeknél és az elektromos autók piacán is egyre nagyobb iránta az igény. Emellett különösen nagy a jelentősége az adatközpontoknál, amiknek a száma az AI-mánia közepette folyamatosan növekszik.

A globális energiaigény a következő években egyre csak nőni fog, amin belül a réz az egyik legfontosabb nyersanyag. Az S&P Global Market Intelligence előrejelzése alapján akár 50 millió tonnára is nőhet a réz iránti globális keresletet 2035-ig. Ezzel azonban a várakozások alapján nem fog tudni lépést tartani a kínálat, ami jelentős ellátási hiány kialakulásához vezethet.

Forrás: Global Critical Minerals Outlook, www.iea.org

A fenti ábra a réz iránti igény alakulását, valamint a várható kitermelés mértékét mutatja. Ebből jól látható, hogy 2040-re már komoly deficit alakulhat ki, viszont az ellátási hiány már 2030-ban is jelentős lehet. Ennek következtében pedig egy nagyon erős és stabil tényező támogatja a réz árfolyamát, így hosszú távon nagyon jó befektetés lehet. Ugyanakkor már rövid távon is várható egy kiugrás, amit a kedvező körülmények mellett a technikai kép is támogat.

Réz, heti grafikon, forrás: tradingview.com

Az árfolyam ugyan sokat növekedett az utóbbi években, viszont történelmileg így sem tekinthető kiugróan magasnak. Az utóbbi hónapok eseményeire érdekesen reagált a réz, mivel míg az iráni háború az aranynál 30%-os esést okozott, addig a réz csak 10%-ot csökkent. Ezt követően hamar vissza is pattant a korábbi csúcsok közelébe és a nagyobb dollárerősödés hattására is csak kicsit korrekciózott.

Ez arra utal, hogy a háttérben komoly vételi erő van a réz piacán, ami nem engedi a nagyobb visszaeséseket. Viszont amennyiben kedvezően alakulnak a körülmények, vagyis a dollár gyengülni kezd, akkor ez a vételi erő kibontakozhat és nagyobb ralit indíthat el.

Hogyan használhatod ki?

Ezek után a legérdekesebb kérdés természetesen az, hogy miképpen lehet ezt befektetőként kihasználni? Fizikailag rezet vásárolni és tárolni viszonylag nehezen kivitelezhető (legalábbis befektetési célból), így érdemes inkább egyéb lehetőségeket megvizsgálni:

Határidős piac: a legkézenfekvőbb opciót a határidős piac jelenti. Ehhez azonban olyan brókercég szükséges, aminek van összeköttetése egy árutőzsdével, valamint margin számlával és a nagyobb pozícióméretekkel lehet kereskedni. Előnye a tiszta árupiaci ár (egyéb költségek nélkül, ami a származékos termékeket jellemzi), viszont hátránya a komplexitás és a magasabb kockázat, így kisbefektetőknek kevésbé ajánlott.

Réz kitermelésével és feldolgozásával foglalkozó vállalatok: a rézben közvetett módon is felvehetünk pozíciót, ha olyan részvényeket vásárolunk, amelyek eredményességét és ezáltal az árfolyamát is a réz határozza meg. Ebből a szempontból ideálisak lehetnek a réz bányász vállalatok, viszont ebben az esetben figyelembe kell venni az adott cég egyedi jellemzőit, pénzügyi stabilitását. Ezáltal ajánlott lehet olyan társaságot választani, ami jobban profitálhat a réz emelkedéséből. Ilyen részvény lehet például a Freeport-McMoRan vagy a Glencore.

Származtatott termékek: a további lehetőséget a származékos ügyletek jelenthetik. Elérhetőségi és adózási szempontból is az európai ETC-k lehetnek jó választás, mint pl. a WisdomTree Copper ETC. Emellett a réz árfolyamát certifikátokkal is le lehet követni, akár tőkeáttétellel is, ami a frankfurti certifikáttőzsdén könnyen megvalósítható. Továbbá rézbányász társaságokat magába foglaló ETF is ideális lehet, amivel könnyen, diverzifikáltan és költséghatékonyan lehet pozíciót felvenni, így ez kedvezőbb lehet, mint részvényeket venni. Erre pedig a Global X Copper Miners ETF lehet a legalkalmasabb.

Mik a kockázatok?

A pozitívumok ellenére azonban figyelembe kell venni a kockázatokat is. A réz emelkedésére nézve a legnagyobb veszélyt a magas hozamszint és az erős dollár jelenti. Amennyiben az infláció makacsnak bizonyul és a Fed emelni kényszerül, a dollár erősödő trendje még sokáig tarthat, ami komoly szembeszél lenne.

A réz esetében kiemelten fontos, hogy stabil legyen a gazdasági növekedés. Mivel számos iparág használja, így a recessziós félelmek még dollárgyengülés esetén is jelentősen visszavethetik. A réz iránti kereslet szorosan összefügg az AI-beruházások volumenével, így ennek visszaesése is negatívum lenne.

Ezért az AI-lufi kipukkanása is komoly veszély. Ez egyrészt közvetlenül is csökkentené a réz iránti igényt, másrészt pedig recessziót idézne elő. Az amerikai lakosság vagyonának jelentős része ugyanis részvényekben van, így a túlértékeltség miatti eladási hullám nagyon könnyen elmélyülhet és komoly veszteségeket jelenthet. Ennek hatására pedig visszaesne a fogyasztás, ami az amerikai gazdasági növekedés alapja.

Vagyis könnyen lehet, hogy nem a recesszió fogja kiváltani a részvények eladását, hanem egy nagyobb részvénypiaci eladási hullám okoz majd recessziót.

Konklúzió

A réz növekedésének egyik legfontosabb oka a tartós ellátási hiány lehet, mivel a kínálat várhatóan nem fog tudni lépést tartani a várható kereslettel.

Ez hosszú távon fog leginkább érvényesülni, de már a következő hónapokban kialakulhat egy meredek emelkedés, amit elsősorban a dollár gyengülése és az egyre növekvő AI-beruházások segíthetnek elő.

Az AI-lufi kipukkanása és egy nagyobb recesszió ugyan kockázatot jelent, viszont

a következő 5-10 évben olyan erős tényezők fogják támogatni a réz árfolyamát, aminek köszönhetően az egyik legjobb befektetés lehet.

A cikk a szerző saját véleményét tartalmazza, nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési eszköz vásárlására történő ösztönzésnek. Részletes jogi nyilatkozat.