Archívum Events

Napi összegzés

Az amerikai piacon gyengébb volt a hangulat, míg az európi tőzsdék emelkedni tudtak. A vártnál erősebb lett az ISM szolgáltatóipari BMI értéke, az 50,2-es várakozással szemben 51,6 lett, viszont az árakra vonatkozó adat is emelkedett a múlt havi 60,9-et követően 65,1-es értékkel. Csalódást okozott a Palantir gyorsjelentése, mivel az erős teljesítmény ellenére óvatos várakozásokat fogalmazott […]

ISM BMI adatok

A szolgáltatószektorra vonatkozó áprilisi beszerzési menedzser index adatokból bővebb információt kaphatunk az amerikai gazdasággal kapcsolatos várakozásokról. Mivel a szolgáltatószektor teljesítménye fontos része a GDP-nek, így a mai adatokra kiemelten figyel a piac.

Napi összegzés

Kisebb visszaesés mutatkozott az amerikai és európai piacokon is. A befektetők valószínűkeg a holnapi Fed ülésre, valamint a kereskedelmi tárgyalások alakulására várhatnak, így indokolt lehet az óvatosság. Jelentős bizonytalanságot és volatilitást okozott, hogy a német parlament nem szavazta meg Friedrich Merz kancellárjelöltet a Bundestagban tartott első szavazáson, viszont a délutáni második szavazás már sikeresnek bizonyult, […]

Napi összegzés

Fokytatódott a pozitív hangulat a tőzsdéken, amit elsősorban a kereskedelmi tárgyalásokkal és az amerikai gazdasággal kapcsolatos optimizmus hajt. Nem okozott meglepetést a májusi Fed ülés, Jerome Powell kiemelte a vámok hatásaival és az inflációval kapcsolatos bizonytalanságot, viszont utalt arra is, hogy a jegybank ideális helyzetben van ahhoz, hogy kivárjon, ami csökkentheti a kamatvágási várakozásokat. Az […]

FED-ülés

A májusi Fed kamatdöntés komoly piaci reakciókat is kiválthat. A befektetők kiemelten fognak figyelni Jerome Powell szavaira, valamint a Fed gazdasággal és inflációval kapcsolatos várakozásaira. Amennyiben a jegybankelnök az inflációs kockázatokat és a gazdasági visszaesés megnövekedett esélyét emeli ki, akár jelentős tőzsdei esés is kialakulhat.

Napi összegzés

Sokat javult a piaci hangulat, mivel pozitív hírek érkeztek a vámháborúval kapcsolatban. Bejelentésre került az USA és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi megállapodás, valamint az amerikai-kínai tárgyalásokkal kapcsolatban is erősödik az optimizmus.  

Napi összegzés

Kissé megtorpant az amerikai piacok lendülete, viszont az európai tőzsdeindexek jól teljesítettek. A befektetők a hétvégi amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokra figyelnek, így most inkább kivárás jellemzi a piacot. Az Nvidia módosíthatja a kínai piacra szánt H20-as chipjét, hogy megfeleljen az amerikai kormány exportkorlátozásainak, ami fejlett chipekre vonatkozik, így gyengébb teljesítményű változattal megőrizheti a piaci részesedését a […]

Napi összegzés

Jelentősen javult az általános piaci hangulat, mivel pozitív hírek érkeztek a vámháborúval kapcsolatban. Bejelentésre került az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás, amely szerint a Kínából USA-ba szállítandó termékekre a korábbi 145 helyett 30 százalékos vám fog vonatkozni, míg a Kínába tartó amerikai termékekre eső vám 125 százalékról 10 százalékra módosul. Az egyezmény május 14-én lép életbe, és […]

Napi összegzés

Folytatódott a pozitív piaci hangulat, tovább emelkedtek a tőzsdeindexek, mivel a befektetők most a vámháború jelentős enyhülését árazzák. Kedvező amerikai inflációs adatok érkeztek, áprilisban 0,2%-kal emelkedtek az árak a 0,3%-ra vonatkozó várakozásokkal szemben, míg az éves infláció is csökkenést mutatott, a múlt havi 2,4%-ot követően 2,3% lett. Pozitív adat érkezett a német gazdaságból, a ZEW […]

CPI (USA)

A várható kamatpálya szempontjából kiemelt fontosságú lehet a mostani adat, az infláció enyhülése ugyanis tovább javítaná a piaci hangulatot. A várakozások alapján havi alapon 0,3%-kal növekedtek az árak, míg az éves adat 2,4% lehet. Az ettől alacsonyabb értékek valószínűleg komolyabb emelkedést váltanának ki az amerikai részvénypiacokon.

Napi összegzés

Nem alakuktak ki jelentős elmozdulások, inkább oldalazás tapasztalható az elmúlt két nap emelkedését követően. A vámháború enyhülése egyértelműen javította a vállalatok növekedési kilátásait, ami a részvények árazásába is egyre inkább beépül. Csökkentek az olajárak, mivel az amerikai nyersolajkészletek növekedést mutattak és a piac túlkínálatot áraz. A folyamat kedvezhet az infláció további mérséklődésének.

Napi összegzés

Megtorpant a piacok lendülete, viszont a hangulat továbbra is optimistának tekinthető. Stagnálást mutatott áprilisban az amerikai ipari termelés, ami éves alapon 0,4 százalékos csökkenést jelent. A kiskereskedelmi forgalomban is lassulás látható, mivel 0,1 százalékkal nőtt a forgalom havi alapon, míg márciusban még 1,7 százalékos volt a bővülés üteme. A legfrisebb gazdasági adatok alapján kijelenthető, hogy […]